Címlap Iskolánkról Küldetésnyilatkozat
Küldetésnyilatkozat

„A gyermekeknek két dolgot kell adnunk: gyökereket és szárnyakat.

gyökereket, amelyek tartást adnak, hogy tudják hova tartoznak,

de ugyanígy szárnyakat is, amelyek lehetőséget adnak új utakat bejárni.”

(Goethe)

 

Iskolánk 95 éves múltra visszatekintő középiskola, mely máig képviseli jogelődjének – az ország első keresztény felekezeti fiú felsőkereskedelmi iskolájának – értékeit. Hagyományainkra építkezve a modern kor kihívásainak minden időben képesek voltunk megfelelni. Pedagógiai hitvallásunk időtálló: katolikus értékrendű, korszerű szaktudással rendelkező fiatalok nevelése. Nevelő – oktató munkánk középpontjában tanítványaink állnak.

Különös figyelmet szentelünk a folyamatos megújulásra. Meggyőződésünk, hogy iskolánk eredményességéhez szükség van arra, hogy a történelmi, társadalmi és gazdasági környezet változásaira gyorsan, de megfontoltan válaszolni tudjunk.

Tanárainktól és tanulóinktól elvárjuk, hogy cselekvő módon, testvéri szeretettel és gondoskodással éljék meg a kereszténységet, életüket és gondolkodásukat a keresztény erkölcsre való törekvés jellemezze. Közös felelősségünk az egyetemes emberi és magyar kultúra értékeinek közvetítése.

Feladatunk diákjaink alapos, lelkiismeretes felkészítése az érettségire, a továbbtanulásra, a munka világában való minél eredményesebb helyt állásra. Arra törekszünk, hogy tanítványainkat képessé tegyük az önképzésre, életükön átívelő tanulásra.

Célunk, hogy az iskolában folyó szakképzés rugalmasan igazodjon a körülöttünk lévő, változó gazdasági környezet igényeihez, legyen gyakorlat központú. A gazdasági szereplőkkel való szoros együttműködés elősegíti, hogy tanulóink naprakész szakmai tudással rendelkezzenek. A megszerzett ismeret és képesség sikeressé teszi őket a globálissá váló munkaerőpiacon.

Tudjuk, hogy a boldoguláshoz szükség van az idegen nyelvek magas szintű ismeretére. Arra törekszünk, hogy a folytonosan megújuló nyelvoktatás mellet tanulóinknak lehetősége legyen nyelvi készségeik fejlesztésére nemzetközi környezetben, valamint fogékonnyá váljanak más kultúrák megismerésére.

Valljuk, hogy az iskolánkban folyó oktató-nevelő munka a szülők tevékeny közreműködésével lehet igazán eredményes. Együttműködő társként tekintünk a szülői házra, jó kapcsolat kialakítására és ápolására törekszünk.

Tanítványainkból olyan embereket szeretnénk formálni, akik katolikus értékrendű, a megszerzett tudás birtokában a fenntarthatóság alapelvét szem előtt tartva, önbizalommal bíró, világos célokkal rendelkező, szakmájukat, hivatásukat szerető és azt kiválóan művelő ifjú emberek.

 

Friss!

Nyolcadikosok figyelem!

A képre kattintva megtekinthető iskolánk tájékoztató füzete!

***


Pályaválasztási napok
(nyílt napok)

2017. november 15. 8.00 – 12.00
2017. november 21. 8.00 – 12.00
2017. november 22. 8.00 – 12.00

Bővebb információ itt!

***


Ingyenes felkészítő foglalkozás és tanulmányi verseny 8-os tanulóknak!

Bővebb információ itt!

***


Szóbeli felvételi témakörei


 

Indítandó szakképzéseink:

 


 

A KÖZGÉ hivatalos oldala a Facebook-on!

 


 

Nemzeti tehetségprogram

 


 

 

Kérjük támogassa alapítványunkat adója egy százalékával!
A Közgazdasági Szakoktatásért Alapítvány
adószám: 19133696-1-10

A rendelkező nyilatkozat itt letölthető.

Köszönjük!


 

Határtalanul! program: www.hatartalanul.eu

Összefoglaló itt!


 

 

 

 

 

 


 

Figyelem!
Weblapunk elsősorban a Firefox, Chrome és Opera böngészőket támogatja.
Internet Explorer böngészőt használva előfordulhat hogy egyes lapok hibásan vagy egyáltalán nem jelennek meg.

A honlapról letölthető pdf dokumentumok olvasásához az ingyenes, gyors, egyszerű Foxit Reader-t ajánljuk!

 

Mostantól tanulóink munkái virtuális galériánkban láthatók.

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt.