Címlap Akikre büszkék vagyunk 2017/2018 Közgés csapatok a „háborúban”
Közgés csapatok a „háborúban”

Bár sejthetik, hogy nem háborúról van szó, lányaink és fiaink egyaránt fegyvert ragadtak az idei honvédelmi vetélkedőn, mely a Kossuth Zsuzsanna Szakgimnázium és  Szakközépiskolában került megrendezésre.

A rengeteg erőt és kitartást igénylő feladatok között szerepelt a fegyveres váltófutás, az izgalmas, ám fárasztó akadálypálya megtétele, egy gépkarabély szét és összeszerelése, a lövészet légpuskával és légpisztollyal egyaránt és végül a gránáttal célba dobás.

Egészségügyi ismereteinket is felmérték egy quizzel és egy ambubabával, ugyanúgy, mint a tájolási és térképismereteinket. Bár ki kellett hagynunk a történelem órát Kovács Jánosné tanárnővel, nem maradt ki teljesen a napunkból. Még tanárnő is büszke lett volna ránk, ha látta volna történelmi kérdéssorunk eredményét.

A 12 csapatból a lányok 8. ,míg a fiúk 9. helyezést értek el. Ez az eredmény, ha beleszámítjuk , hogy minket turizmus és idegenforgalom hadmezejére képeztek ki – egy kiváló eredmény.

Részemről és csapattársaim részéről is, nagyon szórakoztató volt ez a verseny. Úgy érzem, hogy a csapatunk tagjaival még közelebb is kerültünk egymáshoz, hiszen mindenki bíztatott és szurkolt mindenkinek. Végezetül csak annyit, hogy a iskolánk csapatai jövőre is részt szeretnének venni egy ellentámadásban.

( Gál Kinga 10.D osztályos tanuló )

 

Friss!

Nyolcadikosok figyelem!

A képre kattintva megtekinthető iskolánk tájékoztató füzete!

Általános felvételi információk nyolcadikosoknak!

***


Pályaválasztási napok
(nyílt napok)

2017. november 15. 8.00 – 12.00
2017. november 21. 8.00 – 12.00
2017. november 22. 8.00 – 12.00

Bővebb információ itt!

***


Ingyenes felkészítő foglalkozás és tanulmányi verseny 8-os tanulóknak!

Bővebb információ itt!

***


Szóbeli felvételi témakörei


 

Indítandó szakképzéseink:

 


 

A KÖZGÉ hivatalos oldala a Facebook-on!

 


 

Nemzeti tehetségprogram

 


 

 

Kérjük támogassa alapítványunkat adója egy százalékával!
A Közgazdasági Szakoktatásért Alapítvány
adószám: 19133696-1-10

A rendelkező nyilatkozat itt letölthető.

Köszönjük!


 

Határtalanul! program: www.hatartalanul.eu

Összefoglaló itt!


 

 

 

 

 

 


 

Figyelem!
Weblapunk elsősorban a Firefox, Chrome és Opera böngészőket támogatja.
Internet Explorer böngészőt használva előfordulhat hogy egyes lapok hibásan vagy egyáltalán nem jelennek meg.

A honlapról letölthető pdf dokumentumok olvasásához az ingyenes, gyors, egyszerű Foxit Reader-t ajánljuk!

 

Mostantól tanulóink munkái virtuális galériánkban láthatók.

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt.