Címlap Nyolcadikosoknak Nyílt napok az Andrássyban
Nyílt napok az Andrássyban

A nyolcadik osztályosok az elmúlt hetekben három alkalommal is ellátogathattak iskolánkba. Nagy örömmel láttuk, hogy minden eddiginél többen érdeklődtek iskolánk iránt. Képek itt láthatók.

 

A nyílt nap programjának első részében az igazgatónő köszöntötte a nyolcadikos diákokat és szüleiket a tornateremben. Az iskola életének fontos momentumait felelevenítő képeket és az iskola bemutatkozó filmjét is megtekinthették ekkor, valamint információkat kaphattak az induló ágazatokról, osztálytípusokról, és nem utolsó sorban, megismerkedhettek a leendő osztályfőnökökkel.

Ezután az Iskolai Diákbizottság tagjainak közreműködésével csoportokra bontva tanórákon vehettek részt. Ezek, azonban, nem szokványos tanórák voltak. Itt ők lehettek egy-egy órára andrássys diákok, megtapasztalhatták, milyen itt diáknak lenni, milyenek a tanárok, hogy zajlanak az órák. A tanórai szorgalmukért apró ajándékokat is kaptak.

A nap végén kérdőívet töltöttek ki arról, hogy mennyire felelt meg várakozásaiknak a nyílt nap, melyik óra tetszett a legjobban nekik.

Visszavárunk Benneteket, kedves nyolcadikosok, a felvételi vizsgára és kívánjuk, hogy sikerüljön jól a vizsga, hogy találkozhassunk Veletek szeptemberben!

 

Friss!

Nyolcadikosok figyelem!

A képre kattintva megtekinthető iskolánk tájékoztató füzete!

***


Pályaválasztási napok
(nyílt napok)

2017. november 15. 8.00 – 12.00
2017. november 21. 8.00 – 12.00
2017. november 22. 8.00 – 12.00

Bővebb információ itt!

***


Ingyenes felkészítő foglalkozás és tanulmányi verseny 8-os tanulóknak!

Bővebb információ itt!

***


Szóbeli felvételi témakörei


 

Indítandó szakképzéseink:

 


 

A KÖZGÉ hivatalos oldala a Facebook-on!

 


 

Nemzeti tehetségprogram

 


 

 

Kérjük támogassa alapítványunkat adója egy százalékával!
A Közgazdasági Szakoktatásért Alapítvány
adószám: 19133696-1-10

A rendelkező nyilatkozat itt letölthető.

Köszönjük!


 

Határtalanul! program: www.hatartalanul.eu

Összefoglaló itt!


 

 

 

 

 

 


 

Figyelem!
Weblapunk elsősorban a Firefox, Chrome és Opera böngészőket támogatja.
Internet Explorer böngészőt használva előfordulhat hogy egyes lapok hibásan vagy egyáltalán nem jelennek meg.

A honlapról letölthető pdf dokumentumok olvasásához az ingyenes, gyors, egyszerű Foxit Reader-t ajánljuk!

 

Mostantól tanulóink munkái virtuális galériánkban láthatók.

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt.