Címlap Pályázataink - Nemzetközi kapcsolataink Kooperatív tanulási módszerek Izlandról
Kooperatív tanulási módszerek Izlandról

2016 augusztusában az Andrássy György Katolikus Közgazdasági Gimnázium és Szakgimnázium két tanára az EGT Norvég Alap pályázat keretében továbbképzésen vett részt, ahol a kooperatív tanítási módszerekkel foglalkoztak egy héten keresztül. A nemzetközi kurzus részeként a résztvevők bemutatták országuk oktatási rendszerét is. A kurzust a nemzetközi hírű Guðrún Pétursdóttir szociológus, tanár és tanártréner tartotta.

 

A képzésen a kooperatív tanulási módszereket elméletben is megismerhették az ott lévők, azonban jóval nagyobb hangsúly került azok gyakorlati kipróbálására, így rengeteg hasznos ismeretanyaggal és tapasztalattal térek haza.

Az elsajátított technikákat az iskolában a tanárok nem csak saját óráikon hasznosítják, hanem a kollégákkal is megismertetik azokat. Egy ilyen képzési alkalom szeptember elején már meg is valósult, a továbbiakra az elkövetkezendő hónapokban kerül sor.

 

A kurzuson több országból voltak résztvevők, például Németországból, Spanyolországból, Angliából – tehát az új technikák megismerésén túl kapcsolatok építése szempontjából is nagyon hasznos volt ez az egy hét, hiszen elképzelhető, hogy az itt megismert kollégákon keresztül a jövőben iskolák közötti együttműködések jönnek létre, mely hasznos lesz a szakmai és az általános képzésben részt vevő diákok számára egyaránt.

 

 

Friss!

Nyolcadikosok figyelem!

A képre kattintva megtekinthető iskolánk tájékoztató füzete!

Általános felvételi információk nyolcadikosoknak!

***


Pályaválasztási napok
(nyílt napok)

2017. november 15. 8.00 – 12.00
2017. november 21. 8.00 – 12.00
2017. november 22. 8.00 – 12.00

Bővebb információ itt!

***


Ingyenes felkészítő foglalkozás és tanulmányi verseny 8-os tanulóknak!

Bővebb információ itt!

***


Szóbeli felvételi témakörei


 

Indítandó szakképzéseink:

 


 

A KÖZGÉ hivatalos oldala a Facebook-on!

 


 

Nemzeti tehetségprogram

 


 

 

Kérjük támogassa alapítványunkat adója egy százalékával!
A Közgazdasági Szakoktatásért Alapítvány
adószám: 19133696-1-10

A rendelkező nyilatkozat itt letölthető.

Köszönjük!


 

Határtalanul! program: www.hatartalanul.eu

Összefoglaló itt!


 

 

 

 

 

 


 

Figyelem!
Weblapunk elsősorban a Firefox, Chrome és Opera böngészőket támogatja.
Internet Explorer böngészőt használva előfordulhat hogy egyes lapok hibásan vagy egyáltalán nem jelennek meg.

A honlapról letölthető pdf dokumentumok olvasásához az ingyenes, gyors, egyszerű Foxit Reader-t ajánljuk!

 

Mostantól tanulóink munkái virtuális galériánkban láthatók.

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt.